Nyaralni jó. Októberben 32 fokban meg még inkább. De nem csak ezért repültünk Alicantéba a múlt hét közepén.
2014-15-ben ismét Volvo Ocean Race. Olyan verseny, amit érdemes figyelnie annak, aki túl látna a balatoni vitorlázáson. Nem olyan nehéz: a mezőny itt korántsem annyira népes, mint erre minálunk: épphogy ki jönne belőlük egy osztály – ám az viszont figyelemre méltóan valós one design. A 20+2 m karbon testnek – még ha leginkább kozmetikai is az orra -, a 30 m szintén karbon árbocnak, mindezen felfele 470, lefele még 100 m2 North 3Di vitorláknak, billenthető keel-nek, sverteknek, vízballaszt rendszernek a többi részlet ismerete nélkül is gondolkodás nélkül hihető, hogy ha rajtuk múlik, megkerülik a Földet (részletes specs annak, aki mégis vágyik rá).
A darabonként 4,5 millió Euronyi alap 71, 16 különböző országból származó ember közvetlen élettere lesz a következő 9 hónapban. A verseny most – a szerencsétől eltekintve – minden vélemény szerint tényleg csak rajtuk fog múlni. A hajókkal kapcsolatban nem lehet kifogás, mert a korábbiaktól eltérően idén tényleg kizárólag csak az arculatukban különböznek. Ráadásul a szerviz is egységessé vált: az összes hajót egy központi csapat tartja majd karban a kerülés ideje alatt. Persze felmerül, hogy itt vajon tényleg mindenki örül, hogy megérkezett a tisztaság, és nincs hely saját tuningnak, nincs még nagyobb vitorla, sem titkolandó egyéb szerelgetés, átállítás? Annyi biztos, hogy a 7 kormányos a sajtótájékoztatón a kérdésre, hogy vállalták volna a feladatot, ha nem lennének a hajók egyformák, egybehangzó nemmel válaszolt – és az ő autentikusságuk személyes ismeretség nélkül, szimplán a CV-jük alapján is szintén gondolkodás nélkül hihető. Az igazán jó verseny kedvéért hozzáállásban is lehet tehát valós a one design.
A vízen persze szép minden drága hajó, és kívánatos rajtuk sok barnára sült, csapatpólós vitorlázó, de mi vár a parton up close & personal?
Elsőre tengersós, szikrázó 32 fok. Másodikra sokezer négyzetméternyi kikötő kőre épített VOR fesztivál. Nagyszínpad, mozi, slup, kishajó, bár, étterem, játék, plusz csapatonként és szponzoronként egy-egy felépítmény. Abszolút nem one design – itt azt is tudják, mikor és hogyan lehet jó módon áthágni a szabályt. A kelet-európai marketinges valóra vált álomfesztiválja ez átlátszó falú és gömb sátrakkal, megviselt ponyvák helyett minőségi műanyaggal vagy fémmel, üveggel. 11x1 hétre szól majd összesen, de rendezvényes első pillantásra is gondolkodás nélkül hihető, hogy nemcsak megállja majd a helyét Alicantétól Göteborgig minden városban, hanem hogy pontosan ugyanilyen minőségben fogja állni.
A pass mellé újabb stílusos one design szabály áthágás: személyre szabottan kedves szavakkal fogad a VOR család. Nem sajnált mosolyok után a központban következik a hajó és az ember. Vízen a 7 65-ös: Code-os a feneke és jó magas az árboc, de azért kicsinek tűnik több hétre 9/12 emberes lakásnak… A fartükrök előtt a parton egyforma, fehér oszlopokon csapat bemutatás – a fotók körül saját szavak 71 különböző kézírással.
Erőt adó élmény átgondoltságot, kreativitást, ízlést, stílust, nyitottságot és minden részletre kiterjedő professzionalizmust látni mind a vitorlázás, mind a rendezvényszervezés terén, de a hajók mellett ami igazán érdekes még egy kikötőben, az a vitorlázó. Az alicante-i mólón megkezdett VOR sétánk első 5 percében a plakát után a szemembe nézve találtam magamat élőben is Ian Walker-rel. Tudom, kicsoda, és hogy hányszor csinálta már, azt is, hogy mi minden egyebet csinált, de ha fogalmam sem lenne, abból a pillantásból akkor is megtudhattam volna, hogy mindent látott már. És a 71-ből van még olyan, mint ő, jó pár. A VOR cirkusz a backstage-ben 180 fokot vált: a Boatyard-ban a konténerek nagyobbak, a vállak szélesebbek, mint amit tud a Hajógyár, de az élet gyakorlati oldala ugyanúgy zajlik: vitorlák, kötelek, zsákok, dobozok, táskák, szerszámok, mellények, vízhatlan ruhák, grill sütő, laminálás – két vízre szállás között mindennapi élet mezítláb. Különbség viszont a mentalitás: a Boatyard a felkészülés ideje alatt végig nyitva áll, mindenki, aki akar, nézhet, kérdezhet, láthat. Munkát, eszközt, módszert, embert, megosztást, lazítást és megannyi mást.
A rajt előtti napokban a cirkusz közepén ismert és ismeretlen mind végezte a dolgát, 4 méteres latnikkal a kézben kerülgetve gyereket és kerekesszékest a sokadalomban, hajót takarítva a mediterrán családi szórakozás közepén, átbiciklizve-gördeszkázva a nap végén a tapas bar-ok asztalait ellepő tömegen, 125. alkalommal válaszolva ugyanazokra a kérdésekre a sokadik sajtótájékoztatón, szponzor vagy rajongói találkozón. Csendesen, figyelmesen, természetesen, feltűnés nélkül, türelmesen, kitartóan, koncentráltan, emberként, csapatként.
A rajt reggelén több ezer ember tolongott az alicante-i kikötőben. A program nem volt túl játszva: pont elég rövid nyitó beszéd, majd csapat felvonulás. A kamera másodlagos, első a barátok és a család, kitartott ölelések, elnyújtott kézfogás, hangtalan könnyek, sok-sok beszédes mozdulat és pillantás. Mert ami most következik, az a legtöbbjüknek nélkülözés és aggódás, míg a 6x9 plusz 1x12 végzi kinn a vízen az érdemi munkát.
Aztán az emberről a fókusz újra a hajón, ahogy a partot elrúgják, hisz távolról már csak a 20 méteres test és a sokszáz m2 vitorla látszik. Újra profi gépezet, cirkusz a népnek, kikötői futam – vagy inkább tiszteletkör -, néző és média hajók minden méretben, formában és árboc számban, helikopter, hajókürtök, utolsó integetések, utolsó bójavétel. Egy up&down és egy háromszög után irány éles menetben az öbölből kifele, úticél Cape Town, és amikor a legkitartóbb kísérő hajót is lerázzák, Iker Martínez saját bevallása szerint végre kipihenheti magát…
Sajnálom, hogy nem fogom egy Volvo Ocean 65 fedélzetéről látni a Horn-fokot, de azt még sokkal inkább, hogy a Balaton partján a hangzavar nem az ünneplő tömegtől származik, és hogy keveset néz a szemembe gondolkodás nélkül hihetően igaz pillantás. Remélem, hogy az idei VOR 7 hajóját és rajtuk a 71 embert a Horn-fok úgy fogadja, ahogyan Ken Read-et és a Mar Mostro-t az előző etapban, és azt is, hogy minden ember és hajó épségben fut be jövő júniusban Göteborgban, de azt még inkább, hogy a Balaton partján ha nem is gyorsan, de azért idővel egyre több lesz, aki a VOR családhoz legalább egy kicsit is hasonló emberként végzi a dolgát.
Halandó hajós megél, sajnál, remél, kíván, aztán vágyálmodik és szörnyülködik az idei VOR alatt szépen tovább. És nem felejti Ian Walker és társai pillantását.
Galéria (Éder Bálint, Rápolthy Edit és saját):
