mesekeksz

PH - Tudás átadás

Nyaralni jó. Októberben 32 fokban meg még inkább. De nem csak ezért repültünk Alicantéba a múlt hét közepén.

2014-15-ben ismét Volvo Ocean Race. Olyan verseny, amit érdemes figyelnie annak, aki túl látna a balatoni vitorlázáson. Nem olyan nehéz: a mezőny itt korántsem annyira népes, mint erre minálunk: épphogy ki jönne belőlük egy osztály – ám az viszont figyelemre méltóan valós one design. A 20+2 m karbon testnek – még ha leginkább kozmetikai is az orra -, a 30 m szintén karbon árbocnak, mindezen felfele 470, lefele még 100 m2 North 3Di vitorláknak, billenthető keel-nek, sverteknek, vízballaszt rendszernek a többi részlet ismerete nélkül is gondolkodás nélkül hihető, hogy ha rajtuk múlik, megkerülik a Földet (részletes specs annak, aki mégis vágyik rá).

A darabonként 4,5 millió Euronyi alap 71, 16 különböző országból származó ember közvetlen élettere lesz a következő 9 hónapban. A verseny most – a szerencsétől eltekintve – minden vélemény szerint tényleg csak rajtuk fog múlni. A hajókkal kapcsolatban nem lehet kifogás, mert a korábbiaktól eltérően idén tényleg kizárólag csak az arculatukban különböznek. Ráadásul a szerviz is egységessé vált: az összes hajót egy központi csapat tartja majd karban a kerülés ideje alatt. Persze felmerül, hogy itt vajon tényleg mindenki örül, hogy megérkezett a tisztaság, és nincs hely saját tuningnak, nincs még nagyobb vitorla, sem titkolandó egyéb szerelgetés, átállítás? Annyi biztos, hogy a 7 kormányos a sajtótájékoztatón a kérdésre, hogy vállalták volna a feladatot, ha nem lennének a hajók egyformák, egybehangzó nemmel válaszolt – és az ő autentikusságuk személyes ismeretség nélkül, szimplán a CV-jük alapján is szintén gondolkodás nélkül hihető. Az igazán jó verseny kedvéért hozzáállásban is lehet tehát valós a one design.

A vízen persze szép minden drága hajó, és kívánatos rajtuk sok barnára sült, csapatpólós vitorlázó, de mi vár a parton up close & personal?

Elsőre tengersós, szikrázó 32 fok. Másodikra sokezer négyzetméternyi kikötő kőre épített VOR fesztivál. Nagyszínpad, mozi, slup, kishajó, bár, étterem, játék, plusz csapatonként és szponzoronként egy-egy felépítmény. Abszolút nem one design – itt azt is tudják, mikor és hogyan lehet jó módon áthágni a szabályt. A kelet-európai marketinges valóra vált álomfesztiválja ez átlátszó falú és gömb sátrakkal, megviselt ponyvák helyett minőségi műanyaggal vagy fémmel, üveggel. 11x1 hétre szól majd összesen, de rendezvényes első pillantásra is gondolkodás nélkül hihető, hogy nemcsak megállja majd a helyét Alicantétól Göteborgig minden városban, hanem hogy pontosan ugyanilyen minőségben fogja állni.

A pass mellé újabb stílusos one design szabály áthágás: személyre szabottan kedves szavakkal fogad a VOR család. Nem sajnált mosolyok után a központban következik a hajó és az ember. Vízen a 7 65-ös: Code-os a feneke és jó magas az árboc, de azért kicsinek tűnik több hétre 9/12 emberes lakásnak… A fartükrök előtt a parton egyforma, fehér oszlopokon csapat bemutatás – a fotók körül saját szavak 71 különböző kézírással.

Erőt adó élmény átgondoltságot, kreativitást, ízlést, stílust, nyitottságot és minden részletre kiterjedő professzionalizmust látni mind a vitorlázás, mind a rendezvényszervezés terén, de a hajók mellett ami igazán érdekes még egy kikötőben, az a vitorlázó. Az alicante-i mólón megkezdett VOR sétánk első 5 percében a plakát után a szemembe nézve találtam magamat élőben is Ian Walker-rel. Tudom, kicsoda, és hogy hányszor csinálta már, azt is, hogy mi minden egyebet csinált, de ha fogalmam sem lenne, abból a pillantásból akkor is megtudhattam volna, hogy mindent látott már. És a 71-ből van még olyan, mint ő, jó pár. A VOR cirkusz a backstage-ben 180 fokot vált: a Boatyard-ban a konténerek nagyobbak, a vállak szélesebbek, mint amit tud a Hajógyár, de az élet gyakorlati oldala ugyanúgy zajlik: vitorlák, kötelek, zsákok, dobozok, táskák, szerszámok, mellények, vízhatlan ruhák, grill sütő, laminálás – két vízre szállás között mindennapi élet mezítláb. Különbség viszont a mentalitás: a Boatyard a felkészülés ideje alatt végig nyitva áll, mindenki, aki akar, nézhet, kérdezhet, láthat. Munkát, eszközt, módszert, embert, megosztást, lazítást és megannyi mást.

A rajt előtti napokban a cirkusz közepén ismert és ismeretlen mind végezte a dolgát, 4 méteres latnikkal a kézben kerülgetve gyereket és kerekesszékest a sokadalomban, hajót takarítva a mediterrán családi szórakozás közepén, átbiciklizve-gördeszkázva a nap végén a tapas bar-ok asztalait ellepő tömegen, 125. alkalommal válaszolva ugyanazokra a kérdésekre a sokadik sajtótájékoztatón, szponzor vagy rajongói találkozón. Csendesen, figyelmesen, természetesen, feltűnés nélkül, türelmesen, kitartóan, koncentráltan, emberként, csapatként.

A rajt reggelén több ezer ember tolongott az alicante-i kikötőben. A program nem volt túl játszva: pont elég rövid nyitó beszéd, majd csapat felvonulás. A kamera másodlagos, első a barátok és a család, kitartott ölelések, elnyújtott kézfogás, hangtalan könnyek, sok-sok beszédes mozdulat és pillantás. Mert ami most következik, az a legtöbbjüknek nélkülözés és aggódás, míg a 6x9 plusz 1x12 végzi kinn a vízen az érdemi munkát.

Aztán az emberről a fókusz újra a hajón, ahogy a partot elrúgják, hisz távolról már csak a 20 méteres test és a sokszáz m2 vitorla látszik. Újra profi gépezet, cirkusz a népnek, kikötői futam – vagy inkább tiszteletkör -, néző és média hajók minden méretben, formában és árboc számban, helikopter, hajókürtök, utolsó integetések, utolsó bójavétel. Egy up&down és egy háromszög után irány éles menetben az öbölből kifele, úticél Cape Town, és amikor a legkitartóbb kísérő hajót is lerázzák, Iker Martínez saját bevallása szerint végre kipihenheti magát…

Sajnálom, hogy nem fogom egy Volvo Ocean 65 fedélzetéről látni a Horn-fokot, de azt még sokkal inkább, hogy a Balaton partján a hangzavar nem az ünneplő tömegtől származik, és hogy keveset néz a szemembe gondolkodás nélkül hihetően igaz pillantás. Remélem, hogy az idei VOR 7 hajóját és rajtuk a 71 embert a Horn-fok úgy fogadja, ahogyan Ken Read-et és a Mar Mostro-t az előző etapban, és azt is, hogy minden ember és hajó épségben fut be jövő júniusban Göteborgban, de azt még inkább, hogy a Balaton partján ha nem is gyorsan, de azért idővel egyre több lesz, aki a VOR családhoz legalább egy kicsit is hasonló emberként végzi a dolgát.

Halandó hajós megél, sajnál, remél, kíván, aztán vágyálmodik és szörnyülködik az idei VOR alatt szépen tovább. És nem felejti Ian Walker és társai pillantását.

Galéria (Éder Bálint, Rápolthy Edit és saját):

VOR Alicante -2. nap

VOR Alicante kormányosi sajtótájékoztató

VOR Alicante rajt

http://porthole.hu/cikk/8468-granini-code8-a-punkosdi-regattan

A közmegítéléssel szemben Keszthely szelei velem eddig még csak kedvesek voltak – amiből persze azonnal látszik, milyen keveset tudok róluk, de hát kalózzal a szántódi vizektől a nyugati medence vége azért mégiscsak eléggé messze esik. Álmodni viszont az elmúlt években egyre nagyobbakat lehet, most például azt, hogy Keszthelyen idén is jó legyen.

Hát nagyon nem úgy indult. A nyűgös, zavaros hétben az egyetlen fix pont az előrejelzés volt, abban is leginkább a kevés csomó, az első két nap gyakorlatilag minden irányból, majd hétfőre befordulva stabilan tengelybe – természetesen szembe. Pedig micsoda gyönyörű meneteink voltak az elmúlt két év Pünkösd hétfőin az Onyx-szal és mindkét gennakerével – túl nagy kérés lenne egy hasonló, csak most egy frissen festett fehérrel? Gennaker éppen lett is időben, de onnantól Pünkösd előestéjéig jött még jó néhány leállás, meg elég sokszor 360 foknyi forduló, amíg a péntek éjjelben megérkezett végül Földvárra Ali, Maxim és a Granini Code8...

Helye természetesen már nem akadt: a földvári kikötő késő délután betelt - 5 órai palacsintám felett balra a Pünkösdi mezőny árbocai, jobbra szardíniába rendezett hófehér Sztár deckek csillogtak a nyári napsütésben. Érdeklődésemre, hogy akkor majd a Code később vajon hova, gyors és tömör választ kaptam: oda ne, ahol a tulaj még vízen van, és mindegy, csak mindenkinek jó legyen! Hát rendben, akkor estére a Dinghynek és 2 szomszédjának keresztben alvó carbon társa lesz...

A soha nem felejtősök között a következő szürreál pillanat egy fényes Pünkösdi reggelen a Code-ra ébredni a Dinghyben - ám hiába merevedett a látvány percekké a banán és a kávé alatt, éreztem a hiányt, hogy a másik oldalon viszont bizony baj van.

Szerencsére a rajtig következő további 2 órában velünk együtt az alapvetően ÉK-i szél is magához tért, így tízkor a 260 hajós mezőnyben akadhatott idén is szóváltás - de hát hova is lennénk egy előreláthatóan legalább fél napos túraverseny esetében a rajtnál szél taktika helyett előnyszabályokkal erősködő kormányosok nélkül. A Code-on viszont minden szabály felett szigorúan ugyanaz az egy áll, mint az Onyx-nál is: kicsi vagy ahhoz, hogy ne csak a tiszta széllel foglalkozz. A pontosság azonban nem szabály, inkább elvárható alap, ennek megfelelően dudaszóra óvakodtunk is el szépen minél messzebbre minden nagyobbtól a déli part mellett - 180-as merüléssel műszer nélkül ugyan, de otthonos mederben -, a jóleső tudattal, hogy 3 perc után az élet úgyis sokkal szebb lesz: a gennakernél jobban ugyanis a Code sem sok mindent szeret…

A Granini Code8 első versenynapjának eleje a felszerelés hiányosságainak ellenére a továbbiakban be kell valljuk, hogy a déli part mellett futtatott, az előrejelzésnél kicsit szerencsére erősebb, és mindenekelőtt kiegyensúlyozottabb bő szeles öröm vitorlázással telt, amelybe csak egy-egy halz pontatlansága és a velünk utazó láda cseresznye hozott néha minimális izgalmat. De hiába égetett idén jobban a Nap, és kell a nyugati medencében Badacsonyt még mindig igen sokat nézni, a lényeg, hogy a Code gennakerrel bármilyen szélben a legnagyobbak között mehet, így mindenki számára üdítő élmény volt az út Keszthelyig. A változékony szélnek köszönhetően nem minden taktikai döntés volt egyértelmű, de a szél szombaton úgy döntött, a Code-dal együtt halad, így a nem túl bonyolult déli parti taktika és vagy egy tucat halz egy abszolút 14. hely és egy összetett YS bronz lett, illusztris társaságban az eredménylistán… Boldogság, Keszthelyen a novemberi után ismét Code8 a neved!

Vasárnap a számunkra másnap nélkül folytatódott a mégiscsak egyáltalán nem rémálom – annak ellenére, hogy a Keszthelyi-öböl reggel halovány csíkokkal indított, mi meg a -13. percben leesett fockkal... Maxim rekordidő alatt mászott és szerelt, de a mezőnyhöz így is csak -3 percnél értünk vissza, a rajtunk ezúttal tehát nem volt tökéletesen előkészített. Tisztázás után az északi part alatti szélcsíkokat sem ideálisan fogtuk, úgyhogy az első bójáig egy újabb abszolút első 15 nem éppen látszott reálisnak. Nagyjából 40. helyen vettük a bóját, ám szerencsénkre a Zala-torkolat felé a leterjedő, keletiesedő szélben ismét a piros betűs gennaker válthatta a Granini Code8 reacher-ét. Maxim rutinosan diktált, Ali kezében pedig jó helyen a kormány, így a velünk frissülő szélben legalább 25 hajót kerültünk ki annak Code-os rendje s módja szerint a következő bójáig, behozva a bójavételig az igen elöl járó Carbonado-t.

A harmadik szakaszon aztán a szél mellé a Code-nak újabb méltó hajópajtása akadt: a befutó előtt a Nelsonnal luv csatáztunk egy jót mindkét kormányos legjobb szórakozására:

Nelson-Granini Code8 luv csata

A közvetítő motorosnak csak utólag örülünk, de a Nelsont nem csak miattuk nem fogtuk meg: a kérdés, hogy mi történt volna, ha a Raffica példájára mélyebbre megyünk a gennakerrel, megválaszolatlan marad - az viszont biztos, hogy a Granini Code-dal a Nelson után pár méterrel befutni az abszolút 13. helyen a 2. versenynapunkon mindegyikünk számára kielégítő teljesítmény, az élvezetet pedig a végén mégis leginkább a jó játék adja meg.

Az előzetes alapján az igazi baj idén Pünkösd hétfőre volt várható, és ezt úgy látszott, tényleg nem ússza meg senki: a Keszthelyi-öböl reggel teljesen random csíkokkal indított. A szél felváltva látszott frissebbnek északon és délen, aminek eredményeképp a rajtvonal alatt leginkább a folyamatosan újratervező taktikákat mutató hajók közül való kikerülés volt a cél – ami ezúttal nem nagyon sikerült, így ismét bebizonyosodott, hogy a Sirocco alatt a Code-dal semmivel sem jobb, mint az Onyx-szal…

Györökig még a carbon hajónak sem volt túl sok a szél, és persze az élességet ekkorában a Code-on is szó nélkül kell beáldozni a felületért, de a reacher-rel kreuzolás nagyon kevés csomóban mégsem az, amiért a Code-dal szerelembe estem. Ráadásul inkább a déli partot húzva nemsokára az is jól látszott, hogy az északi az öböl szájánál jobban fizet - de ha már döntöttünk, menni kell lenn, reménykedve egy kedves Fonyód alatti frissülésben.

És mondom még egyszer, a nyugati medence vége úgy látszik, mégiscsak szeret: a Code Györök magasságában a sima vízen gyorsulni kezdett. Ismét a déli part alá bújva lett egyre jobb visszafele is tehát a kedvünk, és Fonyód alatt meg is kaptuk a remélt még frissebb szelet. A hosszú kreuz alatti folyamatos keresztezések, támadások-védekezések és egy elhamarkodott vitorla csere után az előkalkulálthoz képest még így is egész gyorsan tűnt fel a rövidített befutó, miközben nem sokkal előttünk ismét a Nelson, a Kolibri - na meg Melges, Asso, 370-es, X és a majdhogynem a strandnál hasító Lillafüred…

Megtört ugyan a 15-ön belüli széria, viszont a 3. futam abszolút 21. helye után ’kárpótlásul’ Szárszóig egyre északiasodó szélben vitorlázhattunk tovább már tack váltás nélkül is a sima vízen egykezes, finoman csobogó Code-dal. Hogy a történet mégse tündérmese legyen, Boglár előtt azért még kifogtunk egy nem tervezett megállót az iszapban, de igazából a 35 fokban a fiúknak kifejezetten jól is esett a carbon hajót tologatni egy kicsit a Balatonban. Délutánra lett aztán igazi leállós nyári napmeleg, a Pünkösdink végét így a testvérhajó motorja mentette meg.

Ha szél szempontból nem is minden idők legjobb Pünkösdije volt az idei, a Granini Code8-nak az összesített YSI/I 2. hely kiindulásnak remek - kívánunk hát neki és magunknak még sok-sok jobbat, de legalább is ugyanilyet: bármelyik kézben, bármelyik vízen, Pünkösditől Mikulásig tartó mindenféle szép szeleket!

Végeredmény: Pünkösdi Regatta végeredmény 

Galéria: Pünkösdi Regatta fotók - FB

http://porthole.hu/horizont/cirkalo-helyett-8443/

És lett nekünk megint egy hétvége.

Szerdán egy 30-as cirkáló, a 8 méteres carbon hajó és a J ígéretével indult – túl szép, hogy igaz legyen, de láttam már elég csodát. Ki ne képzelte volna el minden másodpercét előre a napnak, amikor a napsütéses kék ég alatt a csopaki kikötő meleg füvén át végigsétál a mólón, ami kicsit meg is szólal a lába alatt? Aztán az érzést, ahogy az 50 kilótól megremeg a 30-as orra. És ahogyan a megilletődéstől túlóvatos kezekkel a Balaton legelőkelőbb hajóinak egyikének orráról felhajtja a ponyvát, hogy fellélegezhessen először a réz orr veret, majd a tökéletes lakkozású dekk? Vagy a megkönnyebbülést, ahogyan az árboc nyak lemeztelenítése után tovább óvakodik a karcsú peremen, és a cockpit kiszabadítása után sem találkozik siklóval a ponyva alatt?

És ennél tovább cirkálóval ezen a hétvégén sem jutottam.

A Keleti-medence túra helyett a péntek inkább ismét a Földvár előtti vízen telt. És ugyan a J még szubjektíven sem épp a tó egyik legszebb példánya, de nála kedvesebb nekem most kevés akad. Az előhétvégi kikötőt szintén talán a leginkább szeretem: finomabb és csendesebb. Most is csak a sárga és piros, dinasztiás „Frajndsipek” mozogtak, meg a Spariban látszott életnek komolyabb nyoma: kinn a vízen a megszokott OP és Laser edzés mellett a 18 lábas skiffek vitorlái szürkélltek. Az Európai Grand Prix alatt éppen túra futamot teljesítő mezőnyt távcsővel néztük először Tihany alatt, amíg el nem tűntek a Cső után – szép látvány, Tyutyuék a szürke-sárga vitorla kombó alapján a 2. helyen – jó szelet kívántam a másik medencére is...

A túra után a skiffek Földvár előtt kitűzött pályafutamát már tényleg nem lehetett a partról nézni – bár nyilván anélkül is megfuttattuk volna négykezesen a kellemesen szeles és annál is naposabb időben a Dinghyt, amely Yvett után valamivel lazább kötelekkel ugyan, de rendben várt. Első látásra legalábbis…

A motorunk az elmúlt hetek után ezen a hétvégén is a kajütben pihent: a délután délies szelében pádlival szembe cölöpről indítottuk a Dinghyt – egy gyors halzzal a csőben… Újra és újra bizonyítja a J, hogy ő igazából tényleg egy kishajó, de azért eggyel nagyobb helyen fordul meg, mint a 470 meg a kalóz – a külső mólónál azonban jelentjük, megfelelő kezekben befér egy gyors leejtéses hátszeles forduló.

A 2 emberes szélben udvarias távolságból csatlakoztunk a skiffekhez, meglátogatva közben az OP és Laser flottát is a kikötő előtt. A skiffek délutáni első pályaversenyét VIP helyről néztük végig, fejben lejátszva a pályát, majd a következő futamnál nem csak fejben a rajtot… A J alkalmi kormányosának oldal választásával gyorsan kiderült, hogy minden skiff egyetért, és a rajt taktika is fizetett volna, ha a Dinghy a 18 lábas osztályba születik, de ehelyett most az intim közelből szemlélődés maradt. A dánok technikai fölénye egyértelmű volt – és a pletykák szerint a parti teljesítményükre hasonló jelző illik -, a Liberty pedig a nemzetközi mezőnyben a vízi eredménylistán stabilan a 2.

Az utolsó futam előtt bemutattuk a Dinghyt a fotós csapattársnak, majd végignéztünk egy svájci borulást, végkövetkeztetésként levonva, hogy a skiff baját, miszerint állni kell rajta végig, végül is orvosolja a 16 fokos víz, visszeret tehát mégsem fognak a skiffesek kapni – respect a teljesítményért minden GP résztvevőnek!

A gyros tál és a palacsinták után plusz 4-gyel kiegészülve kibillegtettük a Dinghyt még egy körre. A leálló szélben olyan igazi, sebesség helyett félszeles nézegetősen nyaralósra is vettem volna a kormányzást, ha aktuális trimmerem nem áll ellen. A Cső és a Keleti-medence helyett ez alkalommal az empátia és a felesleges konfliktusok elkerülésének jegyében úgy döntöttem, mindegy, koncentrálok a maradék pöffökre: centiztem a kikötőig az egyre fogyó 20 fokos szélfordulókban az élesedéseket és ejtéseket, mert álljanak aztán vízszintesen a szálak azon a 87-es génuán is – a szórakozási vitorlázást meg lehet majd egyszer mással, máskor művelni.

Estére a kikötőben is lassan megindult az élet: a földvári vitorlázók mellett a szombati Mihálkovics mezőny egy része is megérkezett. Egy darabig a tó éjszakai hangját még a Sparis skiff party állandó és alkalmi DJ-i helyettesítették, de a szombatba nyúló hajnalon nyert végül a Balaton felett ragadt cella, és az újabb sok milliméter eső… De ez már egy következő napi történet.  

Illusztrációként nem péntek, nem ez a hétvége, és mozgalmasabb is, de Visy Laci videoja kiválóan adja vissza a látványt, ami Földvár előtt a tavon fogad minden péntek délelőtt, amikor megérkezem: kis hajók növésben lévő kis emberekkel, szélben vagy anélkül, Napon vagy esőben, a vízen sok nagyot simán túlszárnyaló csendben, kitartással, példásan: Spari - tavaszi vasárnap

http://porthole.hu/kikoto/jabd-10-8386/

’- Te, nem veszünk akkor mégis idén egy hajót?’

- De. Sőt abszolút. Csak éppen milyet? Nyilvánvalóan Code-ot. Ja, nincs annyi pénzünk. Eladó a No Name. Egy 8-as? Imádom azt is, de nem nagy falat az nekünk így elsőre? Te. Figyelj. Mi lenne, ha vennénk egy J-t?

Kivonatosan nagyjából így kezdődött. Néhány perccel később elkezdtem felhívni fél-, egész és igazán J ismerősöket: a következő márciusi hétvégén végig is tapogattuk orrtól farig az Enigmát. Jó, nagy baj már nem lehet, hajó az lesz, maximum dolgozni kell vele egy kicsit. De azért csak elkérem annak a másiknak is a számát…

- Hogy miii? Tényleg úgy hívják, Just A Big Dinghy???

És ez ott és akkor gyakorlatilag el is dőlt. Mivel Norbi az olasz születésű, majd Svájcban nevelkedett, november óta pedig magyar kezek által felújított J nevét a telefonbeszélgetésnek azért a végére időzítette, a hajót effektív megnézni már egy zacskó előleggel érkeztünk. Meg remegő zsigerekkel...

- Figyelj... Van egy hajónk…

Amíg a gödi kertben állt, nem hittem el, hogy annak a nagyranőtt dinghynek azzal a szemrevaló 7,32 méternyi testével, a fajtájához képest maximális mennyiségű fa részletével, a gyönyörű olasz korlátlábaival, meg a Neuchatel-i hajólevelével – annak a fele az enyém…

A kikötők alig 1 hét múlva nyitottak, és ahogyan a megvásárláson, úgy a daruzáson sem sokat gondolkodtunk: a JABD az első szombat első időpontjában vízre került Földváron. A tervek szerint első útja Földvárról Füredre vezetett, minthogy a túlparton aznap történetesen egy másik teszt vitorlázás is zajlott – az 5-ös és 6-os Code-dal… A hét kérdése hirtelen az lett, hogy mivel az első saját nagyhajó vízretétele önmagában kellene, hogy történelmi legyen, merjem –e a napját mégis a Code-dal befejezve álmodni?

Nem várt eseményektől mentes szerelés és egy kis szezonnyitó Szparizás után fél 1 fele kényelmes szélben indultunk már a kikötőben is boldogra mosolygott csapattal Füredre, hogy a következő 3 órában szinte tökéletesen stresszmentes örömvitorlázással mutassuk be a tónak első napján a J 87-es vb pecsétes groszát, Mr. Z-t (3054) és spi társát, A Csehszlovákot. A Panoráma előtt elkövetett néhány perc trapézolástól eltekintve minden a forgatókönyv szerint zajlott, beleértve az időjárást is: komolyabb meglepetés hiányában annyira időben értünk Füredre, hogy kikötés után még a to do listát is gyorsan befejeztük.

Árpinak köszönhetően a JABD-nek Füreden egy egész kikötője lett, úgyhogy nyugodtan mehettünk intézni a karbon szerelmi ügyet: a leálló szélben az új Code nem sokban különbözött az 1-estől – más lett volna nyilván, ha a reggeli reffelésben találkozunk először, de vele továbbra is annyira vak vagyok, hogy 3 csomó alatt is gyakorlatilag mindent azonnal megbocsátok. Köszönet, hogy megint lehetett!

A parton csendes lett az este: az a korán kelős, egész nap hajón levős jó fajta. A túl sok boldogságban is elfárad az ember – néha még jobban is… Utolsó ébren töltött órámban Tihany tetején a könnyeim Füred fényeivel folytak össze: a két csodás egykezes márciusi 470-ezés után az idei szezon harmadik napján a saját J-t és a Code-ot pörgethettem vissza fejben egymás mellett április első szombatján…

És hogy hogyan tovább a mindigjó után? Csinálok helyet, hogy legyen újabb álom. Mert a valóságok ott állnak már Tihanyban és Földváron.

http://porthole.hu/horizont/szezonnyito-8369/

Március megint. És idén nem fájt a tél. A 2013-as minden idők egyik szezonja igazából vég nélkül kezdett bele az újba. November után az év hamar véget ért: az éjfél Tihany alatt pont ugyanolyan szép, mint Kenesénél, ha az Öreg Hölgy fedélzetén. Idén az újévre csendes lett a tó, és kisimult az ég, de délután még napfényes szélben virtuál bójázhattunk a lellei Bavariakkal az első szilveszteri regattán: 1 hajó helyett végre több is vízen volt 2013. utolsó napján. Verseny volt, boldog és vidám, még ha egy hajó sem vette ugyanazt a bóját…

Szilveszter 2013-14

A tótól nem kellett januárban sem megválnom: míg a városban lassan köddé vált a szürkeség, és az aszfaltszagú estékbe elkezdett belehalni a szél, nekem Füred és Tihany dombjai jutottak. Ahol látszólag ugyanúgy zajlik az élet, csak éppen télen sem fakul ki a fény, és délután futni lehet a Belső tónál, vagy besétálni a naplementében a vonyókat is akár.

És hát persze bármikor meg lehet látogatni Olimpiát. A 470-t ősszel elraktuk precízen ponyva alá, groszt érintő mindenféle tervekkel, amiket ugyan félresöpört kicsit közben az idő, a karácsonyra kapott kötélseklis spi sott szettel viszont nem kevésszer álmodtam január-februárban – akkor is, amikor a feje tetején állt éppen a világ. Mert állt az idén is: lezártam, átrendeztem, kitakarítottam, újra kezdtem, megpróbáltam, megint átrendeztem, megint lezártam, és úgy tovább, így aztán gyorsan el is telt a február.

Az első tavasz nap meleg és fényes volt, ennek ellenére nagyon fájt. A vízen elsőként a Melgesek jártak, először csak Csopakról, aztán párban – a genakkeres meneteket nézve március első hétvégéin egyre kevésbé gondoltam hidegnek a 8 fokos vizet a kishajózáshoz… A harmadik hétvégén aztán 3 Melgest néztem Tihany tetejéről homályos távcsövön át – az idő jó lett volna, de Olimpiának mégis várnia kellett rám még néhány napot és éjszakát.

Aztán egyszer csak hétfő estére spontán összeállt a kép. A szükséges és a notebook mellé béka, neoprén zokni, napszemüveg, mentőmellény. Füred nem adta magát könnyen az előző hetekben, és ez kedden sem lett másképp, de némi bicikli szerelés után ott álltam végül a 470 oldalánál: 20 fok, 10 csomó, napsütés. Most már biztos, hogy idén először március 18-án sójázom be Olimpiát.

A Tihany takarásából lefutó nyugati random, de a vízre érve teljesen egyértelmű csíkokkal mutatta az utat. Minden évben azon gondolkodom az első kishajós napon, hogy tavalyhoz képest mennyivel leszek lassabb, hol leszek gyengébb, vagy éppen ingatag, de idén nem volt baj sem az erőmmel, sem a gyorsaságommal, és a kikötőt elhagyva a balanszot is gyorsan helyre tette néhány fordulónyi állva kormányzás.

Mert igazából az történik, hogy olyan egyszerű és könnyed lesz hirtelen MINDEN, amikor az ember a téli szünet után újra a hajóján áll - és legyen az a hajó akárhány láb, megszűnik azonnal minden, ami fáj. Tökéletes egykezes első napra való nyugati fújt Gödrös és Füred előtt az öbölben: pont annyira pöffös, hogy néha finoman rá kelljen engedni a nagyvitorlára, de közben elég erős ahhoz, hogy 50 kiló hátrahajolhasson az oldalán. Tavaly Olimpiával nagyrészt a másik parton hajóztam, úgyhogy jól esett tanulni a gödrösi partmentét: a Tihany alatt hajolgató szélben a Hajógyár felé meg is lepett néha egy-egy átbukó nyugati. Olimpia gyönyörűen vette az erősödéseket, a téli nagy hallgatás után finoman megdőlve csapta szét maga alatt a vizet.

A víz és a szél minden évszakban csodás, de a partot ritkán látni annál bájosabbnak, mint ezekben a hetekben: a nagyon meleg márciusban idén egyszerre virágzanak a fák - fehértől a sötét rózsaszínig, és tényleg nem csak a mandulák! Visszafelé a strand előtti takarás félkörét meghagytam a kacsáknak, és inkább Zamárdi irányába bőszeleztem ki magamból az elmúlt hónapokban begyűjtött feszüléseket, maradék egyensúly vesztést, elnyomott gyászt ezen a meséből előkerült napon. A tó az enyém volt és Olimpiáé: a lassan csökkenő pöffökben mindegy lett a kivel, a hogyan, a mikor vagy a kell, csak a folyékony, cselekvő, kizárólagos figyelem maradt, ami a vitorlázásnak jár. Ahogy a Nap lejjebb csúszott, és a szél lassan elcsitult, nem számított semmi más, csak az optimális szög, a sebesség, a víz meg a szél - Olimpiával igazi mindigjó, éberségre és türelemre egyszerre tanító első napot kaptunk idén.

Életem legjobb vitorlázásai többkezesek, és sokszor darabokra tépnek. A mezítlábas kedd délutáni egyedüllét végtelen nyugalma után persze ismét a spi sottal álmodtam többes számban hajnalban, miközben több, mint 20 csomó szórta a levegőbe puha, nagypelyhes, rózsaszín hózáporként Füred összes fájának szirmait a szikrázó napsütés alatt.

Nekem már megintjó… – legyen minél hamarabb nektek is!

http://porthole.hu/verseny/co-coming-out-8246/

Míg a főszerkesztő úr a hétvégén a keleti medence hattyúit riogatta az Öreg Hölggyel, nekünk novembervégként vigyorgó sirályok jutottak Keszthely és Füred között.

Ja, a Code-on...

Coming out következik – kezdem az elején.

Hogy az idei az nem csupán minden idők egyik szezonja lesz, már a felütésnél sejteni lehetett: márciusban megvásároltam első fél hajómat. Az előző gazdái által Olimpia névre keresztelt 470-est egy sokemberes-utánfutós áprilisi délután húztuk le Rákosvalahonnan egy nála nem sokkal fiatalabb Puntoval Tihanyba. Mindkettő sokat látott, ám korához képest remekül tartja magát: Olimpiát igen rövid idő alatt összeraktuk – a keszthelyi egykezes 470 tuning ugyan jövőre marad, de a hajó eleget kapott ahhoz, hogy nyugodt szívvel viszem át bármikor a Csövön, akárhány komp között. Az elmúlt fél évben Olimpia felváltva lakott a két parton Földvártól Füredig, változatos társasággal, mindenféle szelekben, egészen szeptemberig. Természetesen minden percért imádtuk az első elsüllyesztéstől a tükörsima reggeli pádlizásig.

Olimpia mellett a másik főszereplő a történetemben az Onyx, azaz Péter-Pál. Második közös szezonunk méltó folytatása volt az előzőnek: kaptunk tőle sok egyéb mellett minden igényt kielégítő pünkösdi hétvégét – a szombati kreuzért bőven kárpótolt a bő szeles hétfő -, a tavalyihoz hasonlóan szép Kékszalagot a szezon napkeltéjével a piros gennaker előtt, és a nyár egyik legfurcsább szelét a Fehéren.

De be kell vallanom, hogy idén a mindigjó hajó leginkább mégis a CODE… Az egyes…

A szerencse faktor fontos, de nem elég: a lehetőséget állítólag meglátni, megragadni és megtartani is tudni kell. A Code egyáltalán nem az én lehetőségemnek indult, de a körülmények úgy hozták, hogy egyszer csak ott találtam magamat rajta. A júniusi tél végével köszöntő Rund Um nem biztos, hogy a legromantikusabb kezdet egy szerelemhez, de a HUN8001 Code8-cal való találkozásom első testközeli óráit nem hiszem, hogy valaha el fogom felejteni. A Bodeni-tavon úgy éreztem, a hajó olyan, mint egy betöretlen ló: kapásból büntetett minden figyelmetlenséget. Mind a felkészületlenségünket, mind a beképzeltségünket keményen és azonnal megtorolta - rosszul oldott reff kötelet a nyakunkba öntött vödörnyi vízzel, túl sok vitorla felületet két kezes kormányerővel, rosszul befűzött sottokat egymásba tekeredéssel. Persze nem ő tehetett róla: azóta mentünk vele gyönyörűeket 20 csomó felett - akár ketten, igaz, akkor élesebb menetben már 1-es reffen -, megdolgoztatott, de távol maradt minden gonosz.

Volt, hogy úgy tűnt, soha, de egyszer azért a Rund Um-nak is vége lett. Néhány hétig a további ismerkedéshez eső és 15 csomónál több szél helyett bevallom, inkább kívántam mezítlábas együttléteket – kezdje az ember a hajókezelést egy új hajóval a mindenkinek megfelelő szinten, azaz az alapoknál... A pofon ellenére a nyárral együtt én is visszatértem egyszer, kétszer, háromszor, majd hússzor, hogy több napsütésben és finomabb szelekben is folytatódjon a viszony - és a napfényes 15 csomó alattiakban gyorsan ki is derült, hogy a feszes, erős testben valójában egy szuperérzékeny, nagyon gyors reagálású, együttműködő lélek lakik. Amely korántsem csak büntetni tud – ellenkezőleg: minden elképzelhető finomállítást azonnal plusz tizedekkel jutalmaz. Elképesztően érzékeny feszességre, súlyra, dőlés- és szélszögre egyaránt: él a backstag, felold az alba, számít 50 kiló az oldalán és a kormányerő sem bánt, ha jól kezeled az összes vitorlát…

Belefeledkezve a tavi szerelembe kiismertem idén, hogy mikor mit és hogyan szeret, mitől lesz dühös, hogyan győz le hullámot és szelet, de azt is, mi zökkenti ki, és melyik része milyen hatásokra hogyan remeg meg. Tökéletes persze nincsen: a cockpit héj lehetne kicsit merevebb, egy-egy helyen könnyebb vagy keményebb kötél jól jönne, és egy szezon után is okoz még foltokat a négyzetes kormány, de a Code igazi mindigjó, Balatonra termett versenyhajó, ami a mezőny első fele mellett a 2-3 csomós augusztusi délutánokon a sétahajósok idegeit is ügyesen borzolja fel mind látványával, mind sebességével (bár aki a kajütben akar szórakozni, ne őt vegye, mert kényelmi berendezésként matrac és hűtő helyett 1 db karbon lépcsővel és soha nem elég zsebekkel szolgál…)

Na de a Code-ról írt már tesztet számtalan nálam szakavatottabb, ha meg tovább dicsérem, a végén még fizetett PR-nak hiszitek, úgyhogy visszatérek az idei utolsó vízenlét szubjektívjéhez. Ami a szerencse után viszont már rajtam is múlott... A hajó sűrű szezonjának végére tervben volt még egy tó átszelő menet, de az 1 hetes keleti szélnek köszönhetően – aminek amúgy mekkora az esélye… - múlt hétvégére úgy alakult, hogy a Code Keszthelyen ragadt. És hiába a novemberi szeptember, a tél most már tényleg megérkezik: az előrejelzés szerint legalább 25 csomóval, 0 fokkal, hóval és vasárnap éjjel - előtte azért csak haza kellene hozni a Balaton végében egyre magányosabb hajót… Így lett 2013. november 23. az idei szezonzáró hajózós nap.

Gerő Andrással nagyjából egyszerre kelhettünk, csak mi Kenese helyett Keszthelyre érkeztünk vasárnap reggel. Sárgás víz, szürke ég, épp csak lengedező északnyugati – de legalább nem esik, a rétegeink meg elegek. A színek Györök után kezdtek javulni, de sokat nem vitorláztunk, inkább a társasági élmény volt előtérben – már akinek a motorhangtól ment. Lehetetlennek látszott Füreden lenni sötétedés előtt, úgyhogy ötünkből hárman az esti programok miatt Badacsonyban végül a parton folytatták az utat.

Ahogy Andrissal tovább indultunk, a tóparti csend után megjött a szél: a víz újra hullámzott világoszöldben, Badacsony tetejét bekapta egy felhő. A parttól távolodva kettőnké lett a nyugati medence – meg persze a röhögő sirályoké. Révfülöpnél már egészen a part mellett óvakodtunk a 6-7 csomós északnyugatiban, tartva a 2 m mélységet – idén elég a víz -, aztán egy fél órára mégis a Fonyód óta alattunk húzódó leállás nyert keresztben az egész tavon. Zánka előtt viszont lett újra 4-5 csomó, plusz szél forduló: gennaker, egy idő után muszájból Szemesnek – teljesen rossz iránynak tűnt először, de egész jól fordult tovább –, Andrisnak meg a rendszeres halz és vitorla csere kifejezetten nem árt...

Közben egy ponton végleg belehalt a szürkeségbe a Nap, de ismervén, hogy a Code gennakerrel milyen szöget szeret, félhomályban is precízen mértük be az aktuális szélirányra a halzot. Persze ahogyan azt a Balaton szokta, néhány 100 méter után mégis a tihanyi horgász kikötő egy szál fényének mentünk a Cső helyett – plusz elkezdett esni az eső. A mi tavunk azonban nem a Bodensee, a novemberi front pedig udvariasan kivárt: a szél 5 csomó körül maradt, és szépen fordult egy újabb 20 fokot: hello Földvár, hello Szántód, majd kitágult orrcimpákkal szaglászva az elfogyó szelet kisebb kiflivel becsúsztunk szépen a révben várakozó komp elé. A víztiszta szélcsendbe. Némi motorral hello kardinálisok, hello THE és hello Apátság, de Öreg Tihanynál az esőben még kaptunk a havat hozó 25 csomó előtt egy 20 perces kreuznyi 4-et - csak hogy minden vitorla használva legyen…

6 óra tökéletes négykezes együttlét után fél 7-kor kötöttük ki a Code-ot a helyére Füreden. 2 órával később a fürdőszoba ablakon át megérkezett a tél.

Megragadtam, megtartottam, és most megköszönöm. Andrisnak. A Balatonnak. A Code-nak és Tamásnak. Pistinek és Olimpiának, Palinak, Dénesnek és a Péter-Pálnak. A kedvenc gyümölcsös ládáimnak, Esztinek, a szántódi tábornak. Ferinek, Bálintnak, Alinak, a J csapatnak, a TF-eseknek és mindenki másnak, akinek része volt az idei szezonomban. Egyetlen rossz szavam sincs: minden szezonok egyik legjobbja volt. Szilveszterig ismét majdnem teljesen nyugodt szívvel mosom ki a hajamból a Balatont, és rakom a vízhatlanjaimat a szekrény tetejére.

Hacsak nem kellene azt a Szepezd előtt árválkodó 8-ast mégis átvinni valamelyik daru alá sürgősen…

http://porthole.hu/kulfold/lindau-7910/

Rund Um 2013. Ruji megírta a szakmait, Ali az insider-t - az enyém ismét a kívülállóé lesz. Mert igaz, hogy nem tegnap voltam először vízen, meg az is, hogy az elmúlt 2 évben mesebelien összeálltak a csillagaim, de a tókerülő portfólióm nem éppen kiterjedt – bár kétségkívül érdekes sorozat egy 2010-es szúnyogos Kékszalag 36 órában, utána a 2011-es Györökön vergődő befejezetlen, majd a YSI/II győztes tavalyi -, így azt, hogy 2013. nyara Európa egyetlen éjszakai tókerülőjével fogad a CODE8-on, amíg el nem indultunk, egyáltalán nem hittem el. Na de térjünk a lényegre, vagyis először a verseny hetének hétfőjére, amikor is elkezdtem a FELKÉSZÜLÉSt.

Kezdve a táplálékkal - 50 kiló a Rund Umra (is) gyaníthatóan egy kicsit kevés, így jól bevált fél-tudományos szokásom szerint már a hét első napján 3 óránként ettem minden ébren töltött időben (azaz éjfélkor is). Aztán megnézegettem közelebbről a Bodeni-tavat, és feltúrtam néhány meteo oldalt: az előrejelzés 7-10 csomó és 8-11 fok között szórt, de abban mind egyet értett, hogy eső, az lesz. Rendben. Le is feküdtem inkább 10-kor aludni, majd másnap ismét az időjárással kezdtem: szélerősség, csapadék mennyiség nő, hőmérséklet csökken. Remek. 2 órával később kiderült, hogy a Fifty-Fifty inkább nem. Oh. Na jó, innentől 2,5 óránkénti, mennyiségileg emelt evés, és 9-kor fekvés. Szerdára aztán egyértelmű valósággá vált, hogy a Rund Um TÉNYLEG 1. esős, 2. hideg, 3. szeles lesz. Mindemellett ismeretlen, sötét, hullámos és hosszú is. Ok, hogy dupla annyit eszem, de mibe öltözzek?

Mert a hajós csizmám kasmír mintás, városi betonra gyártott gumi – mondjuk ha decemberben nem estem benne hanyatt a jeges dekken, talán a 8 fokos Bodensee-n sem fogok. A vizes nadrágban dekken ücsörgést ősszel megelégeltem, és vásároltam egy jól szolgáló SLAM-et, viszont a 90-es évek végére minden sárgámat maradéktalanul szétszaggattam, és azóta TÉNYLEG vízhatlan kabáthoz nem volt szerencsém. Az elmúlt évtized túlméretezett/félig vízhatlan, de mindenképp max 15ezer forint kiadását kívánó darabjai után talán érdemes beruháznom egy esőálló kabátra – ami ne adj’ Isten már szellőzik is -, de ameddig ez megérkezik, kölcsön kértem anyukám második generációs sárgáját - majdnem klasszik műanyag, update-elve béléssel. És tuti nem szellőzik. Aláöltözetből már megfelelő a ruhatáram, így bekerült a sárga mellé HH téli meg polár, csizmába sízokni, a neoprén kesztyű mellé pedig a téli. Na. Jöhet a Rund Um.

Már ami a ruhát illeti. Mert kell még autó, szállás, rántott husis szendvics, banán, Dörmi, Zuppa pohár, meg egy Bp-Füred kör, hogy mindenki egy helyen legyen. És hát hogyan is feledkezhetnénk meg a húslevesről. 2 mondathoz néha 2 nap kell, de csütörtök estére minden összeállt, így péntek 1-kor elindultunk a Rund Um-ra. TÉNYLEG.

Bemelegítésnek autóztunk 900 km-t. Budapesttől Lindauig kiegyenlített 8 fok, kiegyenlítetlen, de mindenhol legalább csepergő eső. Déli érkezés után találkozó Rujival, a hajóval, meg az egész Rafficával, pár óra ázás hajószerelés közben (anyukám sárgája itt vérzett először el), nagyobb adag rántott husis buci, kisebb adag húsleves, majd gruppen szieszta sokan kevés ágyon: fél 6-kor az újra beöltözéssel a magunk részéről készen is álltunk. Popeye-nek ezúton is köszönet, hogy megtartotta nekünk a privát kormányosit, plusz a kezünkbe nyomott egy doboz világító pálcát – ja, persze, majd bemutatjuk a bójánál, ha nagyon kérik…

A kikötőből kicsit kapkodva indultunk, de a vízen egy időre tökéletesen elfelejtkeztem az esőről. Nem tudok betelni a rajtokkal: minden verseny minden mezőnyében minden időben hatalmas boldogság sok hajó között lenni. A Rund Um mezőnye a maga 38 kategóriájával legalább annyira sokszínű volt, mint a balatoni versenyeké; az ismerős hajó típusok mellett jellemzően kicsit nagyobb testű, masszívabb szelekre tervezett hajók között rajtoltunk a CODE8-cal – és nem rossz helyen… Indításként kreuz, néha kicsit beejtve, de az biztos, hogy szembe a hullámokkal - az eső meg csak esett szünet nélkül.

Az első másfél órában az eső és a forgolódó szél ellenére kifejezetten szerettem, hogy a Rund Um-on vitorlázunk – csak a hullámokon bukdácsoló hajótestet sajnáltam kicsit... A hajóval akadt itt-ott macera - érezhetően hiányzott az összerakás utáni bevitorlázás, jó néhány órányi átszerelés, beállítás, és egy jobban összeszokott csapat -, de összességében jól mentünk, és mindent megoldottunk - még ha nem is éppen kellemes időjárásban. A tavat figyelve visszaköszöntek a hajószerelés közben folytatott kikötői beszélgetés darabjai a parthoz képest változó szélerősségről, a Rajna-torkolat és a szél okozta áramlásról, a kreuz szakaszon követendő taktikáról, amivel egy pillanatnyi kikötői hajós társ látott el, aki évtizedek óta vitorlázik a tavon. Világosban még az eső ellenére is jól követhető volt a partvonal, szürkületkor pedig a városfények kezdtek látható támpontot adni. Ismerkedtem tehát egész szépen a Bodeni-tóval - noha kicsit erőteljesen.

Aztán persze csak lement a Nap, mi pedig egyre közeledtünk a tó középső részéhez, ahol az elmondások szerint normál esetben is erősebb a szél, nemhogy akkor, ha front hozza. Műszerrel nem álltunk túl jól – ismét szerelési időhiány -, de amikor 2-es reffre kell húzni a CODE8-at, hirtelen nem is olyan fontos már, hogy éppen hajó vagy szél sebességet mutat… Ám ha például haladási irányt tud, az egész hasznos lehet - mint ahogy 8 alá csökkenő hőfokban a polár és a sízokni, vagy 120 l/m2/óra esőben a trocken és a gumicsizma, legyen az akár kasmír mintás…

És hát mindent visz a tájékozódás. Sokszor felmerül, minek műszerezzünk a Balatonon, hisz gyakorlatilag csukott szemmel soroljuk végig mindkét parton a városokat - ám a Bodeni-tó partján nincsen sem Almádi, sem Földvár. Remek szórakozás volt a Google Earth-ön zoom-olni a bójákat és tó partvonalát, de este 10-kor abban az időjárásban egyetlen város elhelyezkedését sem tudtam már megbízhatóan felidézni – a telefonon tervezett GPS nézegetést meg próbálja meg bárki zuhany alatt állva abszolválni.       

30 csomó feletti ráfújásokban, zuhanyként ömlő esőben, kis jóindulattal kora tavaszi hőmérsékletben egy ismeretlen, 9 fokos tó 1,5 méteres hullámaiban műszer nélkül vitorlázni sötétben még technikai probléma nélkül is egy fél óra alatt kiderült, hogy se nem jó, se nem bölcs dolog. Újra és újra szembesülünk a hírekből vagy a saját amatőr/profi/ kezdő/ haladó/keveset vagy sokat megélt bőrünkön tapasztalva az ezerszer elmondott-hallgatott mondatot, hogy versenyben vagy azon kívül, az időjárást és a vizet tisztelni kell, a legénységet és a hajót pedig egyben hazavinni. A péntek este különösen nem kedves Bodeni-tavon 3 óra vízenlét után - még az első bóját sem véve -, teljes egyetértésben húztuk le a grószt, és fordultunk vissza - 8 csomóval utazva a hullámokon egy szál fock-kal... És onnan még 2,5 óra következett.

És hát igen, TÉNYLEG kikaptuk az elmúlt 10 év egyik legrosszabb Rund Um-ját, de ha kedvesebb lett volna az idő, akkor sem készültünk fel eléggé. Jövőre tehát rántott husi helyett GPS (Raffica tanács: leginkább 3…), 1 éjszaka szállás helyett szintén legalább 3, anyukám sárgáját kerti használatra visszaszolgáltatom, a banán és a Dörmi marad, a húslevest viszont Mika főzi – és akkor talán…

Már Ausztria közepén tudtuk péntek reggel, hogy ’ez a Rund Um szar lesz’ - sokkal olyanabb volt, de persze, hogy visszavágyom. Körbemenni összerakott hajóval, TÉNYLEG időjárás álló ruhában, működő és megtanult műszerekkel. Nem előző éjjel kivezetve, hanem pihent szemmel, tiszta fejjel. És 52 kilóval, ugyanazzal a csapattal, de hevederes vordeck-essel. Annyit mondjuk lehet, hogy kérnék még: legyen inkább hó. Az legalább lepereg nagyjából bármilyen kabátról…

Szóval jövőre.

U.i: Rafficának tisztelet és köszönet, Tamásnak a hajóért szintén, Rujinak a hajnali mesékért, és a közös vízenlétért Andrisnak és a születőben lévő csapatnak - akiknek a Bankár Kupára egy újabb Péter-Pál nevelten keresztül kívánok mindigjó szelet.

http://porthole.hu/horizont/szilveszter-megint-vizen-7679/

„Akkor most idén hogy legyen? Húzzunk el síelni? Vagy nézzünk a városban valami helyet? Esetleg virslizzük át az estét éjfélvárás helyett? … Jaaaa, de hát még nem fagyott be a Balaton! Akkor veled számolni úgysem lehet, nyilván már megint valami vitorláson fogod tölteni a bolond hajós pajtásaiddal a szilvesztert…”

És igen…

Életemben először régóta vártam a szilvesztert. Egészen pontosan az utolsó őszi vízenlét óta, azaz több mint másfél hónapja. Az egyre sötétedő délutánokért, hideglelős ónos esőkért, városi sétákhoz is aláöltözetet követelő mínuszokért bárki vagy bármi is a felelős, az ég felé fordulva minden héten elmagyaráztam neki, hogy még NEM FAGYHAT BE A TÓ. Mert nekünk december 31-én vitorláznunk kell. Igen, megint…

A tavaly ilyenkorhoz képest nem kevés dolog változott. Például Mr. Porthole száma már korántsem ismeretlen számomra, és a viszonyunk is jóval barátibb, mint udvarias, így december utolsó napjaiban minden zavar és kézremegés nélkül idén én hívtam Andrást, hogy megtudjam, 2012 utolsó napján hánykor, hol és kikkel szállunk vízre az Öreg Hölgy fedélzetén. Kicsit korábbra tervezett indulással találkozó nagyjából egy tucat jól és kevésbé ismert vízi baráttal 9-kor a Balatonfőiben, 2 körül kikötés Füreden, majd Hatos, Karolina, évzáró kikötői szórakozás borral és sütivel, és amikor kellőképp átmelegedtünk, visszahajózás Kenesére a mínuszos éjszakában.

Ami viszont cseppet sem változott, az a reggeli 12 perces pakolás, és a magamtól ébredés, valamivel 7 után. A városban még sötét és fagyos volt a téli reggel, Dél-Buda felett épphogy csak ébredt a Nap is. Szemben vele a Hold még magasan járt, de ahogy Martonvásár után a reggeli köd felszállt, nyoma sem maradt - a pálya szélén dérbe öltözött fákon viszont egyre lelkesebben csúszkáltak a napszikrák.

Nem egész egy óra múlva a löszfal tetejéről rituálisan köszöntöttem a tavat – ahogy jó ideje mindig, amikor az északi partra tartok. Ismerem ezeregy hangulatát, ködbe veszve is láttam már eleget, de hogy különlegessé tegye ezt az évvégkezdetet, a nyugati szélben a partmenti jégkásán megtörő hullámzás új, eddig ismeretlen hangmintával ajándékozott meg. És ahogy mondtam, ez még csak a kezdet…

A BFYC csendes köddel fogadott, de a Magnifique már kihajózásra készen állt, és hamar össze is jött a társaság: az előző évhez képest ismét némi változás, András és Ali mellett 9 régi és új ismerős vizsgálta izgatottan a kikötő mozdulatlan vízfelszínét. Ahogy elindultunk, tovább bővült a téli Balaton hangtár: az Öreg Hölgy lassú mozdulatokkal törte maga körül a táblába fagyott jeget, de kinn a vízen a télközepi időpontra már ’csak’ a deres lazy jack, a hőmérséklet és a sűrű pára emlékeztetett.

Hiába a GPS, a ködben a műszer helyett mégis valahogy a tavon hosszában futó hullámokkal szembehajózás tűnt a legmegbízhatóbbnak – csak nem tévedünk el így sem a nagyjából nyugati szélben Kenese és Füred között… Lassan balra fent már a Nap is sejleni kezdett, majd Almádi magasságában teljes valójában megérkezett a tavalyival szinte megegyező éles téli napfény, a zöldeskék víz, és Tihany, mint távoli sziget. A Nauticat-re 4 vitorla is felkerült, néhány csere után idén is megadatott, hogy az Öreg Hölgy dekkvízen vigye télibe burkolt, tágra nyílt szemű legénységét egyetlen hajóként a tavon. Miközben a kormány és a sottok jó szokás szerint kézről kézre jártak, a fedélzeten a meséket az ünnepi sütik mellett némi karácsonyi alkoholos főzet is kísérte - nem maradt nekünk tehát idénre sem más, mint a napfényes Balaton nyújtotta mindigjó szeles hajós boldogság…

Csopak magasságában a csendesedő szélben a téli hangulat visszatért: új feladatként kereshettünk átjárót a többszáz méterre nyúló jégen. Készült is nem egy mozgó- és állókép – nem csak én látok ritkán a lábam alatt egyszerre hajót és jégtáblát az objektíven át…  A Silver vize annyira be is állt, hogy jobbnak láttuk nem erőltetni a partfalra kötést – kikötő helyből éppen lehet válogatni ilyentájt, de köszöntésünkre amúgy is érkezett ismerős, így gyorsan elfogadtuk a HYC sarkára a szíves invitálást…

A parti program Füreden méltóképp folytatódott, a farkaskerti hullámcsobogás után magamba öleltem a nyár maradékát, a társaság degeszre tömte magát velőssel és sütivel, megidéztük a sétányon a versenyszezon számtalan szellemét, padoztunk Bárány Attilával, melegedtünk kandalló mellett és falatoztunk tovább, majd búcsút intettünk, hogy az élet kínálta megannyi remek lehetőség helyett megint a jeges Balatonon töltsük az éjfélt egy erősen deres hajó fedélzetén…

Szélcsend és síruha, holdfény és csillagok, a keleti és déli part ködbe burkolózva, az északin megnyugtatóan ismerős fények, a víz viszont idegen: a napközben áttört jeget kicsit keletre fújta a szél, és úgy tűnt, meg is hízott az éj leple alatt. Lélegzet visszafojtva hallgattuk a ropogást a sötétben, félig vakon tippelve, hogy vajon a világos vagy a sötét folt lesz az Öreg Hölggyel kíméletesebb... Az éjféli körtűzijáték helyett idén a hajó orrában ülve, a Füred előtti jégben tükröződtek a lassan már tavalyi emlékek, a legmerészebb álmaimban sem sejtett vízi és parti, Keszthelytől Keneséig, 470-től 75-ösig nyúló Balaton szerelem soha el nem feledhető meseszeletei. Morzsoltam hát ismét az év utolsó órájában néhány örömkönnyet, de nem sokkal később még tovább csordult a szívem, mert ugyan tavaly sem kellett panaszkodnom, hogy nem vezettem a hajót eleget, de idén az éjfél kormánnyal a kezemben ért - nem tudom, direkt vagy véletlen, de ezúton köszönöm Andrásnak, hogy inkább a pezsgővel volt elfoglalva az óév utolsó és az új első perceiben…

Röviden így esett hát, hogy egy tucat hajós pajtás társaságában az új év idén is vízen talált, öleltem is minden erőmmel tovább partot érés után, hogy 2013-ban is mindigjó szél legyen, és hozzá tiszta szívű balatoni boldogság... Kívánok mindenkinek legalább ilyen boldogat, a nem hajózó barátaimnak pedig üzenem, hogy gondolkodjanak csak tovább, mert jobb helyet, mint egy hajó a Balaton félig jeges vizén, továbbra sem tudok elképzelni szilveszter éjszakáján.

Ismétlem önmagam: ugyanúgy, mint tavaly, egyszer már idén is elbúcsúztam. Aztán persze néhány nappal később felmerült egy 2-3 személyes, meghívásos, az előrejelzés szerint vizes és hideg menet lehetősége egy állítólag 40 csomóval érkező október végi északi front napján… Kedvesen hangzó felajánlás, de az alul-fölül vizes hajóban majdnem téli (f)ázást azért én mégiscsak meghagytam inkább a nagyfiúknak – utólag visszanézve azt hiszem én is, és ők is jobban jártak.

Október utolsó hétvégéjén az idei bónuszom match race helyett tehát Köd Kupa a Beer-Civel. De kezdjük az elején a történetet.

Beer-Ci valaha egy átlagos Dixie 32-esnek indulhatott, álmában sem sejtve, hogy mélyreható műszaki érdeklődésű tulajdonosának köszönhetően 2012-ben majd egészen jó eséllyel pályázhat a Balaton legtuningoltabb hajójának címére. Mivel azonban ilyet idén még senki sem hirdetett, a besorolása szerényen csak ’módosított’ lett. Teste az én átlag szememnek kicsit szokatlan, de kétségkívül látványos – és eredményei alapján úgy tűnik, hatékony – átalakításának, valamint számos vitorlájának részletes bemutatásától megfelelő hozzáértés hiányában eltekintenék (a rend kedvéért álljon itt egy link a specifikációval: http://sailboatdata.com/viewrecord.asp?class_id=5233, ám leginkább minden kedves érdeklődőnek Beer-Ci gazdáját, Zolit ajánlom, aki bizonyos, hogy szívesen ad teljes körű felvilágosítást vízen és parton, Kenesén vagy bárhol máshol).

A Módosítottal való első vízi találkozásom egy Asso borogató napra esett, amikor legénysége hívására a lefújt Tecon futam után utaztam rajta egy éppen ráérős néhány órát. Utazóként a korláton kívül a kezem ügyébe semmi más nem akadt, Beer-Ciből így nagyjából annyi maradt bennem, hogy bizony nem egy kecses hajó, ellenben az általam megszokotthoz képest jóval kisebb mértékű reffeléssel is igen stabilan menetel 25 csomóban Kenese felé éles menetben. Mondjuk az is igaz, hogy 5 tonna az bizony ötször annyi, mint egy…

Beer-Civel tehát igen, ám a Köd Kupával még soha nem találkoztam, olyannyira, hogy néhány héttel ezelőtt még meg voltam róla győződve, hogy megegyezik a balatoni vitorlás szezon záró versenyével, a Dér Kupával. Ami nem feltétlenül jelenti, hogy nem tudom, hogy a köd és a dér két különböző dolog, azt viszont igen, hogy a magát szintén szezonzáróként hirdető verseny nem szerepel az MVSz naptárban. A nem egyezésre időközben fény derült, így a péntek este lefolytatott nem túl bonyolult „Nem akarsz Köd Kupán Beer-cizni holnap?” „De. Ha kapok a kezembe kötelet.” kérdezz-felelek után már tudtam, hogy a tuning Dixie 32 grosz sottjával az Almádi-Kenese-Alsóörs előtti vizekre kell gondolatban helyeznem magamat. Már néztem is a gurut, a térképes modellt meg az Időképet, szokás szerint mind mást mondott: előbbi D-DK 10 csomóra 30-at kevés esővel, a térkép jóval óvatosabb partvonalhoz igazodó D-DK-K-ÉK, az Időkép meg épp sajtónyilatkozott, ami eszembe juttatta az előző napi kapcsolódó kormányzati hírt, így elegem is lett gyorsan az egész előrejelzés témából. Lesz, ahogy lesz, reggel majd a legrosszabb esetre pakolok.

6 órakor így is tettem: mentőmellény, sínadrág, aláöltözet, vízhatlan, napszemüveg, polár, sapka, sál, 2 pár kesztyű és gumicsizma - zuhogó esőre, hózáporra, 5 fokra is jó vagyok. Sokat nem tévedtem, a szettek a nap folyamán valamilyen kombinációban mind elő is kerültek… De ne szaladjunk ennyire előre.

Az előrejelzéssel ellentétben Keneséig nagyon és rendületlenül esett szélcsendben, az ülésfűtés ismét értelmet nyert, a Katicánál kiszállni sem volt kedvünk az autóból, nemhogy vízre menni. A meggyes burek és a kenyérlángos sem javított sokat a helyzeten, a telefonos körkérdésre nemmel is szavaztunk, a másik három viszont igen, úgyhogy nem volt mit tenni: na jó, ha már itt vagyunk, hát legyen. A kikötő kihalt volt, forró kávéra semmi esély, de Beer-cit bemelegítette a radiátor - ami persze kizárólag a reggelihez és a beöltözéshez nyújtott kellemesebb környezetet, mivel vitorlázni aznap sem a kabinban terveztünk. A feltöltést ki-ki a maga ízlése szerint intézte a rendelkezésre álló étel és a különböző palackokban és dobozokban fellelhető ital készletből, közben a zuhogó eső lassan elcsendesedett, és mozogni kezdtek a széljelzők is.

Almádiig felkészítettük a hajót, és alaposan belőttük az összes koordinátáját minden a kiírásban szereplő pályajelnek. Annyira, hogy a taktikai megbeszélés közben a ködös, szitáló, lengedező reggelen megjelent kb. 20 hajó között kicsit késve, így nem éppen előkelő helyen rajtoltunk. A part mellett még gyengébb és keletibb szél helyett láthatóan jól taktikáztunk legfelül kint a vízen, így már az eső ellenére is boldog hangulatban tartottunk jó sebességgel az első bója felé. Vagyis arra a Marina Port előtt 300 méterrel meghatározott pontra, ahol a kiírás szerint lennie kellett volna. A Fűzfői-öböl szájának magasságában a part felé azonban legnagyobb meglepetésünkre egyszer csak megfordult egy hajó, és felhúzott egy bőszeles vitorlát. Aztán még egy. A következő fél perc mondatait inkább nem adom vissza, persze a felháborodást gyors csapásváltás követte, de még így is tudtuk, hogy oly remeknek látszó abszolút esélyeink a nem éppen tisztán kommunikált félpályás rövidítésnek köszönhetően elúsztak.

A kedvünkön innentől csak az javított, hogy végre elállt az eső, és tisztulni kezdett az ég. A nem túl kedves megjegyzésekkel kísért almádi bójavétel után Alsóörs felé már nem vesztettük szem elől a szintén félpályára kihelyezett bóját, amit a mezőny közepével értünk el, egyre lassulva a legyező, lassan 2 csomó alá hagyó szélben. Az idei nyárhoz méltó csordogálás viszont igen jó alkalmat adott a meteorológiai előrejelzések megbízhatóságáról folytatott eszmecserének, főleg, hogy az egész napra jelzett felhőtakarónak már csak a Fűzfő felett kirajzolódó szivárványtól keletre maradtak nyomai. A hirtelen majd’ 20 fokos napsütésben mi is megszabadultunk további rétegektől, a befutó után pedig igazi jó örömvitorlázásba csaptunk az újra magához térő szélben. A Köd Kupát ugyan nem kedveltem meg, de ha süt a Nap, fúj 8 csomó, és egy újabb hajót kormányozhatok, egy bónusz napba még mi kellhet?

Talán hogy ne jöjjön be az estére előrejelzett 30 csomós, itt-ott már hózáporral kísért 5 fok alá hűlés sem. De az persze bejött.

http://porthole.hu/horizont/szezonzaro-7607/

Állsz a terasz ajtóban, gyanútlanul kitöltöd magadnak a bögre gyömbérteát, hogy belemélázz a hazug október végi napba, amelyiknek már megint besétáltál a csapdájába azzal, hogy elhitted neki, hogy még mindig lehet mezítláb - hiszen délelőtt is lehetett frizbit kergetve a Szigeten. Na de ez most itt egy lecsengett délután, a kezed már tudja, bele is remeg, így aztán egy bemerevedett pillanatban a bögre egy csattanással a parkettára, onnan a rüsztödre, majd a szőnyegre pattan. Egy pillanat fekete csend, késik a kép, nincs, ami folyjon se még, se már, aztán végül csak ott állsz vérző lábbal a cserepek között az októberi tócsában. Na. Hát akkor ennek is vége.   

Idén sem marad el a szezonzárás. Egy tél közepi tavasz napon minden olyan szépen indult – vagyis folytatódott: az újévi hajózás után nem sokkal szembe jött a gondolat, hogy a tó télen is rendszeresen látogatható. Jeges volt, sima és hangtalan, de szerettem úgy is, bele sem sejtve, hogy mennyire sűrű szezonba kezdtem. A tél a jég hátán gyorsan eltelt, kevéssel később a hullámok is visszakerültek, és lett nekünk a szilveszteri után egy újabb Kenese-Füred távnyi vitorlabontós szezonnyitó: ismét napsütés, a szél talán 7 csomó is, Bavaria sétáltatáshoz (is) kiváló. Fehér felhős kék ég, sima út a kormány mögött, jó társaság, még jobb trimmer. Soha rosszabb elsője senkinek ne legyen.

Az ízletes nyitányt követte aztán számtalan finom pillanat, természetesen Péter-Pállal is, ahol az idei feladat a vízen lét órái mellé érmet is gyűjteni, melyet meg is tettünk derekasan a csendekben gazdag úri szeleknek köszönhetően. Földvár után ugyan, de azért a szomszédban is hamar megindult az élet: kaptam sok szép - és borulásmentes - kalóz és 470 napot többesben és egyedül, víz középen, új kikötőkben, trapézon és napsütésben. A Szántódi-öböl hajóparkja értő és/vagy lelkes kezeknek köszönhetően megint messzebbre merészkedhetett, így a szezon során az is bebizonyosodott, hogy amellett, hogy a gyümölcsös láda kalózok tényleg elég jól megnevelnek, póktalanítás után még egész éjszakás alváshoz is kitűnőek. A kicsikről néha közben váltottam egy szintet: a yardstick versenyek mellé rám talált idén egy-két one design: vigyorogtam is rendesen 8-as sottal vagy Scholtz kormánnyal a kezemben minden adandó alkalommal, akár volt rá elfogadható indokom, akár nem. Mindez önmagában is több lett volna, mint elég, de a mezítlábas nyár még ennél is nagyvonalúbb volt: a júniustól szeptemberig táguló buborék többszöri kezeléssel ugyan, de a Kékszalag rémálomból végül tökéletesen kigyógyított, Péter-Pálnak sok boldog neves napot és érmekbe torkolló örömhajózásokat ajándékozott, és hogy a part se maradjon ki, egy csomó új tóleső magaslatot is adott. A megszokott július és augusztus felváltva szórakoztatott forró, sima vízzel és napokig tartó hidegfronti szélvésszel, a végén pedig még azt is megmutatta, hogy is néz ki közelről, amikor szólóban kerülődik a tó.

A bőkezűségért cserébe én pedig tettem végig a magamét: hajóztam a hét 5 napján mindenen, amire hívtak, vagy egyedül, ha éppen nem. Vizslaszemekkel, kitárt fülekkel, tágra nyújtott orrcimpákkal, meztelen bőrrel minden hajó mozdulatra éhesen, fejet hajtva kalóz, J24, 75-ös vagy a Hercegnő előtt egyaránt, hálásan reggel, délben vagy éjjel, hogy minden remélhető és reménytelennek tűnő vitorlás vágyamnál többet kaphattam idén. Úgyhogy nem siratom a nyarat. Igazi szép tiszta lapot adott, amit én most tele is írtam. Újabb szeretnivaló hajókkal, közösen szagolt szelekkel, szépséges 20 csomó feletti bőszeles menetekkel, vonathangú frontokkal, szívmeleg hegekkel. Keszthelytől Keneséig nyúló szerelemmel.

Így most az sem baj, ha holnap megint tél lesz. Jön néhány szomorú, fázós nap, de majd befűtök, felveszem a polárt és a zoknimat, bekötözöm az összes sebet, összeszedem a szőnyegről a cserepeket, és várok. Várom, hogy megint vége legyen az évnek, hogy évvégén újra kérhessek egy olyat jövőre, mint amilyen ez volt. Vagy legalább fele ilyet. Mert ez az idei ismét egy meseszép szezon lett.

http://porthole.hu/kikoto/vitorlaztatast-vallalunk-ingyen-7519/

Bajnokság, teljesítmény, helyezés, érem. Nádhajó regatta, 470 egykezes, keleti szél, naplemente fodrok. Velem, vagy nélküled.

http://porthole.hu/verseny/peter-pal-neve-napja-horvath-boldizsar-7453/